Ez egy igazi szívecskés történet, a szó legszorosabb értelmében. Gondoltam, szívesen olvasol így karácsonykor egy igaz történetet ismét….

Óvodapedagógus voltam, egy nagyon vegyes környezetből származó óvodában.

És akkor szabad időmben pont olvastam Catherine Ryan Hyde: A jövő kezdete című könyvét. Megnéztem a filmet is hozzá, de készülj mert sírós…Halványak az emlékeim, de az volt a lényege, hogy a kisfiú a tanár felszólítására jókat tett másokkal és erre kérte az ismerőseit is. Pl. egy hajléktalant vitt haza.

A könyv hatására, valamikor februárban azt találtam ki, hogy szívecskét fogunk körül rajzolni, kivágni, díszíteni, színezni.

A csoportban megbeszéltük, hogy azoknak csinálunk szívecskét, akiket nagyon szeretünk. Volt aki három szívet csinált, volt aki ötöt.

Tehát mindenki annyi szívecskét vágott, színezett ki, ahány embert felsorolt és beletettük egy fehér borítékba. Nagy lázban csináltuk egész délelőtt.

Azt mondtam a csoportomnak, hogy este előveszed a szívecskéd és miközben odaadod, és azt mondod, szeretlek anya, szeretlek nagyi és megöleled….

Szóval így telt el egy borongós délelőtt, közben beszélgettünk, de tettük a dolgunkat.

Jöttek a kollégák, hogy miért csináljuk mert se karácsony, se anyák napja….mondtam pont azért….Ahhoz, hogy valakinek adjunk egy jelképes szívet és azt mondjuk szeretlek majd megöleljük, nem kell jeles nap, azt bármikor megtehetjük és mi meg is tesszük.

Tehát készen lettünk, mindenki kivitte a kis öltözőjének a legfelső rekeszébe és ebédeltünk…

Aztán felmentem az értekezletre, és három fele készülődtem hazafele, pakolgattam a dolgaimat a folyóson.

Véletlen vagy sem, de a kolléganőm éppen kiengedett egy gyermeket a folyosóra felöltözni, mert jött az anyukája.

A faliújságon csinálgattam valamit, mikor az anyuka ingerült hangjára lettem figyelmes. Bogika siessél menni kell, anya késésben van, igyekezz!! Most mit ücsörögsz, nagyon lassú vagy, vedd már a cipődet, gyorsabban, gyorsabban! Lassú vagy, mindig elkésünk, hogy lehetsz ilyen, csináld már! sürgette lányát ingerülten…

És ekkor Bogika a maga határtalan nyugalmával elővette a borítékot majd leült, és piciny ujjaival kihúzott egy szívecskét. Anya, én ma ezt neked csináltam, és azért adom, mert szeretlek és beborult anyukája karjaiba….De miért adod?- hát csak ! – jött a válasz….

Pad tetején állva figyeltem őket titokban, anya meg a kipirosodott, izzadt arcával egyszerűen ha szabad ezt mondanom de ” megsemmisült” a pillanat hatása alatt. Nagy rohanásban a gyerek megállította az időt, mit foglalkozott a kapkodással, neki anyuka sokkal fontosabb volt mint a program ahova készültek…

Tovább molyoltam a faliújsággal, ők meg csendben ölelkeztek a rohanó másodpercekben… és tudtam, hogy biztosan elkésnek… de megérte így is….mert békében, lassan szedelőzködtek össze vita nélkül, majd és kéz a kézben kisétáltak az óvoda kapuján…