Gyöngyi és Dorka

Gyöngyi és Dorka

Tammyval először második gyermekem problémájánál találkoztunk. Ez csak pár alkalom volt és segített is.

Akkor még nem gondoltam, hogy 3 évvel később Tamara életünk része lesz.

Miért írom, hogy “életünk része”?

…mert harmadik gyerekem sajnos genetikai betegséggel jött a világra. Ott álltam a semmi közepén beteg babával és egy ritka betegséggel, amiről alig tud valaki valamit. Aztán jött a védőnőnk és ismét ajánlotta Tamarát. Akkor bevillant, “hát persze, ez eddig miért nem jutott eszembe?” Fel is kerestem, és azóta 2 hetente jön hozzánk. Ő nem csak egy mozgásterapeuta. Amikor jön egyből látja, ha éppen úrrá lesz rajtam a fájdalom, a kétségbeesés, és segít Nekem. Beszélünk, és már ez annyira jól esik. Ő sok beteg gyerkőcöt, és szüleit látta már, így rengeteg tanácsa van/volt számomra.

Ő nekünk már olyan mint egy családtag. Mindig van egy jó szava hozzánk. Érdeklődik irántunk, meghallgat. …és ami a legfontosabb, kezeli Dorkát, aki fejlődik. Lassan, de megy. Ő látja benne azt, amit mások, az orvosok nem látnak. Pozitív erőt ad mindkettőnknek. Dorkám nem is lehetne jobb kezekben. Tammy nélkül ez az egész helyzet nem menne!